Dr. Hevesi Krisztina

Ebben a hónapban Dr. Hevesi Krisztina, ELTE PPK egyetemi adjunktus, szexuálpszichológust, kérdeztük meg saját szakmai útjáról, a Magyar Szexuális Medicina Társasággal való első emlékeiről, az elmúlt évről valamint további céljairól.

 

Végzettséged szerint közgazdász, újságíró, pszichológus és pszichológia tanár vagy. Oktatsz, kutatsz, magánrendelést vezetsz, előadsz, médiában szerepelsz és nem utolsó sorban rendkivül csinos is vagy. Hogy van mindezekre időd?

Ajjj, köszönöm szépen a kedves bemutatást! Nem tagadom, néha nehezen… Nagyjából úgy, mint ahogy ezzel az interjúval is sikerült megcsúsznom legalább egy hetet. Általában az egyik területjobban előtérbe kerül, míg más háttérbe szorul. Természetesen az egyetemé a prioritás. Ez a sokféle elfoglaltság egyébként nagyon jól kiegészíti egymást, megvéd a monotonitástól, s a lényeg, hogy mindegyiket imádom, talán ezért sem fáraszt el annyira. (Ha most azt mondanám, hogy a munkám a hobbim, sokan félreértenének…J)

Az ELTE-n bevezetted és irányítod a szexuálpszichológiai szakpszichológus szakirányú továbbképzést, ami jelenleg Magyarországon az egyetlen posztgraduális szakképzés a szexuálpszichológia területén. Mennyire közkedvelt ez a szak a mai fiatalok körében?

Nagy örömünkre egyre többen választják, évről évre növekszik a felvételizők száma. Szerepe van ebben az interdiszciplináris megközelítésének is, ígyezúton szeretném megköszönni a Magyar Szexuális Medicina Társaság orvosainak a képzésben tartott előadásokat!

A holisztikus személetben dolgozó szakemberképzés mellett pedigalapvető célunk, hogy segítsük az embereket eligazodni abban, hogy a problémájukkal kihez forduljanak. Ezért tartom fontosnak az itt létrehozott szakértői adatbázist: egy jó orvos biztos, hogy jó orvost ajánl! A szexuálpszichológia területén ráadásul sajnos rengeteg az önjelölt, képzettség nélküli vagy félképzett „segítő”, hiszen bárki bármit kiírhat a névtáblájára, honlapjára. Mi az „aura-heggesztő” gyűjtőfogalommal illetjük ezt, ami sajnos egyáltalán nem vicces. Egy példával illusztrálva: egy véletlenül talált YouTube videóm alapján azonosította be az egyik lány, hogy vaginizmusa van, miközben fél éve járt már „terápiába”, ahol szado-mazó filmeket nézetett vele „szexológusa”, mivel szerinte ez hiányzott a szexualitása megéléséhez! És sajnos, hosszan tudnám sorolni ezeket a történeteket.

Az ilyen eseteket segíthet kivédeni az itteni szakemberajánló. Ami az orvostudományt és a pszichológiát többek közöttösszeköti, az a hippokratészi eskü, a „ne árts”:hogy megfelelő tudás nélkül nem kísérletezgetünk a gyógyítással. A szexuálpszichológus mögött minimum hét év tanulás áll (és fel tudja mutatni a diplomáit), míg „szexológussá” szinte bárki válhat pár hetes tanfolyam árán. Na, ez utóbbi nagyon veszélyes!

Az egyik kiemelt kutatási területed: a stressz és megküzdés, valamint a fizikai aktivitás és a szexuális elégedettség szerepe a jól-létben, mentális egészségben. Ezzel kapcsolatosan észlelhető változás a magyar emberek életében a vírus okozta kialakult helyzet miatt?

Mindenkire hatással van, egy ilyen váratlan helyzet senkit nem hagy éritetlenül. Természetes következmény az egzisztenciális krízis, halálfélelem, másokért aggódás, frusztráció, létbizonytalanság, szorongás, elkeseredettség – ha nem is mind jelentkezik tudatosan. Nagyon nem tesznek jót a vírustagadók és a „vészmadarak”, mivel még inkább elbizonytalanítják az embereket. Így például, ha most kiírnám a közösségi oldalamra, hogy beoltottak, a komment szekcióba heves reakciók érkeznének: akik még nem kapták meg az oltást, de szeretnék, sokan dühösek lennének rám, hogy én miért kaphattam meg, akik viszont nem merik beoltatni magukat, mert félnek a mellékhatásoktól, ők pedig sietve hülyéznének…

Viszont pszichológusként is még mindig, ahogy a maszkos emberek közt sétálok az utcán, belém hasít a „csípjetek meg, ugye álmodom?” érzés. Hihetetlen, ahogy ez váratlanul megtörtént velünk. De ha belegondolunk, a háborúk sem érkeztek kiszámíthatóan a hétköznapi ember számára, s ilyenkor mindig köszönetet mondok azért, hogy nem két világháborút megélve kell fagyoskodva-rettegve éhezve imádkoznom a túlélésért. Ez a „lefelé történő összehasonlítás”már egy fontos megküzdési mód az önsajnálatba süppedéssel szemben, a célállítás – online képzések, új képességek tanulása, rendszeres otthoni testedzés, jóga elsajátítása – pedig az előre nézést segíti. Fontos szerepet kapott az együtt élő pároknál az úgynevezett „diádikus megküzdés”, hogy ne ellehetetlenítsék egymás stresszkezelését (pl. a másik pár perces önnyugtató autogén tréninget végez épp, én pedig telefonálni kezdek a szobában vagy hangos zenét kapcsolok), hanem segítsük, támogassuk, hangoljuk össze. S hiába töltjük akár az egész napot együtt az otthoni munkavégzés miatt, jelöljünk ki „mi-időt” (pl. kártyázás, társasjáték, nevetős-vidám beszélgetések), ami pedig a szexhez a közös hullámhosszra kerülést (is) segítheti.

Társszerkesztője vagy a „Szexuálpszichológia című szakkönyvnek. Kiknek szól leginkább és hogyan épül fel a könyv szerkezete?

A könyv igyekszik minél átfogóbban szólni a szexualitásról, így fejlődési aspektusokat, párkapcsolatokat, szexuális orientációt, az egészséges és diszfunkcionális működést, terápiás lehetőségeket és speciális területeket (pl. időskori szexualitás, szexfüggőség) is érint, valamint egy teljes rész a szexuális medicina integratív szemléletét tárgyalja. A Magyar Szexuális Medicina Társaság tagjainak köszönhetjük: Dr. Gyovai Gabriella, Dr. Kopa Zsolt és Dr. Osváth Péter is hozzájárult egy-egy fejezettel. Írtam korábban több ismeretterjesztő könyvet úgymond önképzést segítő céllal, azok nyelvezete közérthetőbb, olvasmányosabb. Az aktuális szöveggyűjtemény azonban elsősorban a szakembereknek szól: orvosoknak, pszichológusoknak, a segítő szakmában dolgozóknak, akik számára szükséges és hasznos a humán szexualitást a maga komplexitásában megérteni. Kihagyhatatlan mondat a könyv említésekor, hogy Dr. Urbán Róbertnek óriási hálával tartozom minden szempontból, hogy ez a könyv létrejöhetett!

PhD disszertációdat "A szexuális működés egészségpszichológiája" címmel írtad. Ebben több saját, hazai kutatás eredményeit is összegezted, illetve elsőként adaptáltál számos, szexualitással kapcsolatos külföldi kérdőívet. Mi volt a fő konkluziója a kutatásodnak?

Az egyik legfontosabb konklúzió az a mondat, amit egy amerikai szakkönyv bevezetőjében olvastam, s nagyon megragadott: nincs ember, aki élete során legalább egyszer ne találkozna valamilyen szexualitáshoz köthető szorongással, információhiánnyal, félelemmel, szégyennel, szexuális elakadással, ami megnehezíti az életét – akár egy értékes párkapcsolat akadályát is képezi – és szakember segítsége megoldhatja a problémát. A másik érdekes felütés számomra szexualitásunk paradoxonai, s egyben a psziché „hatalma”: a nők inkább érnek el orgazmust egy kicsit már lecsillapodottabb párkapcsolatban, mint a szenvedély csúcsán (mivel akkor már jobban el merik engedni magukat, nem arra koncentrálnak, hogy megfelelnek-e a partnerüknek). Hasonlóképp a férfiak is gyakrabban blokkolnak le a teljesítményszorongás folytán az első együttlétekkor ha szerelmesek – amikor van mit veszíteniük – mint egy érzelemmentes viszonyban. A személyközpontú statisztikai elemzések pedig arra világítottak rá, hogy mennyire másképp hat ugyanaz a tényező egy adott személyiségkonstelláció esetén valakire, míg másnál akár az ellentétes hatást is kiválthatja – ami pedig az egyéni kezelések jelentőségét, s nem az „általános életigazságok” használatát támasztja alá.

A tesztek validálásába, adaptálásába pedig annyira belejöttem, hogy úgymond „abba sem tudom hagyni”: az ISSM, azaz a Nemzetközi Szexuális Medicina Társaság egy prominens személyével, a fantasztikus humorú és tudású David L. Rowland amerikai professzorral szinte napi szintű, eleven levelezésben vagyok évek óta. Folyamatosan dolgozzuk ki az újabb és újabb kutatásokat, mint például: női imitált orgazmus, szexuális nárcizmus, illetve az ő mérőeszközeinek a magyar adaptációját.

Sportpszichológusként és szexuálpszichológusként publikációid jelentek meg a sport és a szex kapcsolatáról.Vitatott, hogy közvetlenül egy verseny előtt javasolt, vagy éppen tiltott a szex. Mi erről ma a sportpszichológia álláspontja?

Az egyik kedvenc mondatkezdésemet hadd idézzem válaszként: „Attól függ…” Ami befolyásolja: férfi vagy nő az illető (nők teljesítményére kevésbé hat), állandó partnerrel vagy alkalmi kaland, az éjszakai pihenés rovására megy-e, sikeres-e az együttlét, a szex típusa (fárasztó lepedőakrobatika versus maszturbáció), milyen sportág (pl. sportlövészet vagy rögbi), milyen az adott személy libidója, mennyi szexet igényel általában, hazai pálya vagy idegenben lesz a verseny. Mindent összevetve azt szoktuk mondani, hogy az előző esti/éjszakai szexuális aktus már nem ajánlott, de egyébként döntő mértékben nem befolyásolja a sportteljesítményt.

Alapító tagja vagy a Magyar Pszichológia Társaság Egészségpszichológiai szekciójának, valamint a Szexuálpszichológiai szekció elnöke; tagja vagy a Magyar Fájdalomtársaságnak, a Magyar Hipnózis Társaságnak és nem utolsó sorban a Magyar Szexuális Medicina Társaságnak. Hogyan és mikor lettél tagja A Magyar Szexuális Medicina Társaságnak? Milyen emlékek és tapasztalatok fűznek az egyesülethez?

BettochivalA Magyar Szexuális Medicina Társasággal való találkozásom a véletlen műve, és jól illusztrálja azt, amiről a bevezetőben beszéltünk. Egy nagyon kedves barátom 6 éves kapcsolata és eljegyzése bomlott fel egy „szexológus” miatt. A menyasszony orgazmus problémáival keresték meg, aki meghallgatta mindkét felet, majd jól lehordta a férfit, konfliktust szítva közöttük. Felszínességében „csak” egy olyan részletet nem vett figyelembe, hogy a lányt a saját apja rendszeresen abúzálta gyerekkora óta, így teljesen megváltozott a szexualitáshoz való viszonya. Meg akartam keresni az interneten az illetőt, ekkor akadtam a Társaság felhívására, hogy az éves kongresszusra várnak előadókat. Tizenkét perc állt a rendelkezésemre a jelentkezés végéig, s mivel pont volt egy kész pornófüggőség absztraktom, gyorsan kitöltöttem

az adatokatés beadtam.  Reggelre érkezett is nagy örömömre Dr. Fekete Ferenc, az MPT akkori elnökének és alapítójának a válasza, hogy elfogadták, várnak szeretettel. Innentől kezdve pedig felpörögtek az események:az egyik első pszichológusként a Társaságban több lehetőséget is kaptam konferenciákon való részvételre, előadásokra, utazásra. Ezek közül vitathatatlanul sorsfordító volt számomra az ESSM ösztöndíjjára való felterjesztés, így Dr. Osváth Péterrel és egy Svédországban dolgozó urológus szakorvossal együtt hárman utazhattunk ki magyarok az Oxfordi Egyetemre az Európai Szexuális Medicina Társaság képzésére. Ekkor az egyetemen már tanítottam szexuálpszichológiát, viszontaz Oxfordban kapott tudás adta meg számomra azt a magabiztosságot, hogy érezzem és tudjam, hogy amit oktatok vagy tanácsolok, az jó és kompetens.

Férjed a közkedvelt énekes, Hevesi Tamás, aki ráadásul a sportban is sikeres és tevékeny. Miben látod két hozzátok hasonlóan sokoldalú és aktív ember hosszútávú szeretetének, együttélésének a titkát?

Véleményem szerint a három legfontosabb, sarkalatos tényező esetünkben: 1. rengeteget nevetünk, imádjuk egymás humorát; 2. nagyon hasonlóak az értékeink, az igazán fontos dolgokban mindig egyetértünk (pl. kinek segítsünk, kit-mit támogassunk, mit döntsünk); 3. nem akarjuk megváltoztatni a másikat, elfogadjuk egymás egyéniségét és hóbortjait is. Büszkék vagyunk egymásra, s mind a mai napig rengeteget beszélgetünk: bármi történik is velünk napközben – jó vagy rossz dolog – alig várjuk, hogy a másikkal megoszthassuk. Megvígasztal, megért, velem örül!

Nagyon sok mindent elértél már a pályafutásod során, úgy gondolom sok fiatalnak példaképe és egyben motivációs ereje vagy. Lehet ilyenkor még új célokat kitűzni? Milyen jövőbeni terveid vannak még?

Nagyon sok későbbi szexuális probléma forrását a serdülők hiányos felvilágosításában látom, így ez most számomra az egyik legnagyobb kihívás. A SZEXKLUZÍV YouTube videókat, a Facebook bejelentkezéseket nagyon sokan nézik, kérdeznek. Most pedig egy nekik szóló könyvön kezdtem el dolgozni, igaz, még – stílusosan szólva – gyerekcipőben jár az írás!

Köszönjük szépen a válaszokat! Vigyázz magadra ebben a nehéz időszakban, reméljük legközelebb már személyesen tudunk találkozni a következő konferencián!

Az interjút készítette: Dr. Nagy Noémi Dalma